A méheket kb. 6000 évvel ezelőtt háziasították, a selyemlepkével együtt a legkorábbi háziasított rovar. Feltételezések szerint Indiából származik.

A méhészkedés legfontosabb felszerelése a méhlakás, amelyben a méhcsalád lakik. E nélkül nem lehetséges a méhészkedést végezni, mivel a méhcsaládnak valahol fészkelnie kell. A természetben általában faodúkban történik ez, így a méhészeknek is valami hasonlót kellett kitalálni. Régen a kasos méhészkedés működött, amely szalmából, gyékényből, vesszőkből készült és a méhek ebben szabadon építhették lépeiket.

A modern méhészet akkor keletkezett, amikor a kasos méhészkedés helyett feltalálták a kaptárakat. A kaptárak fából készültek, a méhek természetes faodúját imitálva. A leglényegesebb eleme az volt, hogy a kaptárba fakereteket lehetett tenni és ezt mozgatni, ezzel a méhész már irányítani tudta a méhcsalád életét. Kezdetben a keret csak egy felső léc volt, erre épített szabadon lépeket a méhcsalád. A keret megalkotása és használata után a legfontosabb felfedezés a méhjárat helyes megállapítása volt. A méheknek a kaptáron belül szükségük van kis járatokra, ahol szabadon járkálhatnak. Ezek kb. 7-15 mm-es hézagok, ahol a méhek közlekednek, a keretek között és a keret és a kaptár fala között, ha túl szűk a járat (1-3 mm), akkor propolisszal építik be, ha túl nagy a hézag (kb.15 mm-től) akkor viasszal építik be.

A kaptárak feltalálásával együtt a kereteket is a kaptárak belső teréhez igazították. A méhészkedésben újabb előrelépést jelentett, hogy a korábban használt nagyon kis méretű kereteket (24x18 cm) felváltották a nagyobb méretű keretek (pl. 42x26,5 cm), mivel rájöttek arra, hogy a méhcsaládnak szüksége van elegendő mennyiségű mézkészletre és fiasításra is, és az átteleltetésre is gondolni kell. Több kaptárfajtát találtak fel az idők során: állókaptárakat, fekvőkaptárakat és rakodókaptárakat. A legelterjedtebb kaptárfajták a rakodókaptárak. Ez a cikk ezekről a feltaláló méhészekről szól, akik emellett megfigyeléseikkel, tanulmányaikkal, könyveikkel nagyban hozzájárultak a méhészkedés fejlődéséhez és elterjedéséhez.

Francios Huber (1750-1831)

Svájci rovartudós, akit leginkább a méhek élete érdekelt. Annak ellenére, hogy megvakult, munkáját folytatta és másokat tanított arra, hogyan figyelje meg az életüket. Az egyik legfontosabb megfigyelése az volt, hogy a méhanya nem a kaptárban hanem a szabadban termékenyül meg és számít mikor történik meg mindez. Bebizonyította, hogy a méhek az egyszerű petét méhanyapempő etetésével méhanyává tudják átnevelni és hogy a dolgozó is tud fiasítani. A herék elűzését is megfigyelte, a méhanyák harcát, az anyaváltás menetét.

Egészen addig a kaptárak kör alakúak voltak és szalmából vagy gyékényből készültek. Ő készítette el az első fa kaptárt keretekkel, amelyben üveg volt a keret egy részében, ez volt az első megfigyelő kaptár. Ezek a keretek úgy nyíltak mint egy könyv és ezáltal meg lehetett figyelni a méhek viselkedését minden egyes kereten.

Ő volt az társával Burnens-szel együtt, aki a viaszt, a propoliszt is vizsgálta. Addig azt hitték, hogy a viasz a mézből keletkezik, ők figyelték meg, hogy a viaszt méhek termelik. Ő bizonyította be, hogy a méhek oxigénnel lélegeznek.

Francois Huber

Huber könyvszerű kaptára, mozgatható keretekkel, melyekben üveg volt, hogy vizsgálni lehessen a méheket


Lorenzo Langstroth (1810-1895)

Amerikai lelkész, tanár, az amerikai méhészet atyja, a ma a méhészetben leggyakrabban használt Langstroth kaptárak feltalálója. Ezek a kaptárak a világon használt összes kaptár 75%-át teszik ki.

Huber üveglapos kaptáraiból kiindulva arra gondolt, hogy a lépeket a méhek sérülése nélkül is lehetne mozgatni. Ő ismerte fel a méhjárat fontosságát, melyet később az európai méhészek is alkalmaztak kaptáraiknál. Felülről nyíló kaptárakat használt, alkalmazta a mozgatható kereteket, melyeket egyesével is ki lehetett venni és mozgatni lehetett, ezek között kb. egy méh nagyságú teret hagyott, hogy a méhek ne propolisszal ragasszák össze, vagy ne viasszal építsék be.

1852-ben szabadalmaztatta a méhkaptárát, melyet eladásra is kínált. A kaptárainak és mozgatható kereteinek köszönhetően a gyenge családokat erősíteni lehetett, az anyátlan családokat pedig anyásítani mindezt úgy, hogy ne sérüljenek meg a méhek.

Ő volt a feltalálója a rakodó kaptáraknak. Rájött arra, hogy egymásra lehet tenni kaptárfiókokat, és az anya lent marad a fészekben, ha elválasztja anyaráccsal. Így a felső fiókot lépekkel együtt elég a munkásnak elvennie, nem kell a fészket megpiszkálnia. Ezáltal a mai gépesíthető modern méhészet megvalósulását neki köszönhetjük, és azt, hogy a méhészet önálló ágazattá válhatott. Elősegítette a méhészet elterjedését, olcsóbbá válását, a lépek újrafelhasználását. Akkoriban a méz volt a fő édesítőszer, a megnövekedett mézmennyiségnek köszönhetően nagy hatása volt a mézfogyasztásra és az élelmiszeriparra.

1853-ban kiadott könyve a méhészetről: The hive and the honey-bee (A kaptár és a háziméh) hasznos tanácsokat, gyakorlati útmutatókat adott a méhészeknek, amelyet még ma is forgalmaznak.

Lorenzo Langstroth

Langstroth kaptára mozgatható keretekkel

Charles Dadant (1817-1902)

Francia-amerikai méhész, a modern méhészet egyik legnagyobb alakja. Franciaországból 46 évesen költözött Amerikába, hogy borász legyen, de anyagi gondjai voltak, így méhészkedni kezdett. A Dadant kaptár és keret feltalálója: 42x 26,6 cm-es keretméret megalkotója. Méhkaptár gyára az egyik első volt a világon, a mai napig a család tulajdonában van.

Francia nyelvre fordította Langstroth könyvét, így az európai olvasók is megismerkedhettek a méhészettel, ő maga is írt cikkeket a méhek viselkedéséről. Az európai méhészkultúra sokat köszönhet neki, ahogy az orosz méhészek is.

A kaptárak akkor még nem a méhcsalád igényeihez igazítva készültek, Dadant már így készítette a kaptárakat és kereteket, mély fiók volt a fészeknek nagy kerettel, ahova az anya nagy felületen fiasíthatott, felül pedig alacsony fiók a méztérnek, melyet könnyű volt telehordani és érlelni a mézet, valamint egyszerű volt mozgatnia a méhésznek. 

Charles Dadant

Dadant kaptára keretekkel, takarással, az alsó fiók mély, a felső méztéri fiók alacsonyabb


Petro Prokopovics (1775-1850)

Az Orosz birodalomban élt, ukrán származású, papi családban született méhész, tudós, tanár, korábbi katona. Az első mozgatható keretes kaptár feltalálója, valamint az anyarács feltalálója is. A modern méhészet egyik legjelentősebb alakja.

A fő törekvése olyan módszerek alkalmazása volt, melyekkel a legkisebb mértékben lehet zavarni a méheket és legkevesebb sérülést okozva lehet dolgozni a méhekkel. 1814-ben ennek köszönhetően feltalálta a mozgatható keretes kaptárakat.

Másik jelentős találmánya a fából készült rácsos szerkezet, melyet ma anyarácsnak nevezünk, ez választja el a dolgozókat az anyától. Így el lehetett venni a mézet úgy, hogy nincs ott az anya, így nem sérülhet meg. Korábban a mézet mindig úgy vették el, hogy füsttel megölték a méheket, ezután már nem kellett hogy sor kerüljön erre.

Tanárként oktatta a méhészetet, több mint 700 méhészt tanított ki. 6600 méhcsaládja volt, gazdag emberként élt. 

Petro Prokopovics 


Prokopovics kaptára

Prokopovics kaptárjának keretei


Johann vagy Jan Dzierzon (1811-1906)

Lengyel pap, méhész, a modern méhészet egyik legnagyobb alakja. A méhek életét vizsgálta és több méhkaptárt készített. 1838-ban készítette el a mozgatható keretű kaptárját, amellyel a lépeket mindenféle károkozás nélkül lehetett mozgatni, foglalkozott a méhjárat méretének kérdésével, ez alapján alakította ki kaptárait, melyek alapján készültek el Langstroth kaptárai és több más kaptártípus.  

A méhek vizsgálatakor arra a megállapításra jutott, hogy a herék nem megtermékenyült petékből kelnek ki. Felfedezte a méhpempő működési mechanizmusát, és az anyanevelésben betöltött szerepét. Olasz méheket tenyésztett, melyek utódait egész Európában és Amerikában elterjesztette.

Számtalan díjat és elismerést kapott életében munkájáért, világhírnévre tett szert. 

Jan Dzierzon

Dzierzon kaptára, mely mintájára készültek a későbbi kaptárak


Boczonádi Szabó Imre (1847-1933)

Színész, dal-és zeneszerző, több könyvet írt a méhészetről, cikkeket, dalokat.

A magyar méhészet legfontosabb alakja, aki átalakította a magyar méhészetet, a felső kijáró és a vándorméhészet elterjesztője.  1913-ban mutatta be nagy Boczonádi keretméretű 24 keretes kaptárját, ami akkoriban szembement az akkori szemlélettel, ugyanis kis keretméretű keretekkel dolgoztak (24x18,5 m), amit ő jelentősen megnövelt (42x36 cm) és alkalmazott. Ő is arra a kérdésre kereste a választ mi a legjobb a méhek számára, nem pedig mi a legjobb a méhésznek. Ez a kaptár és kerettípus a mai napig a legnépszerűbb Magyarországon, ha fekvőkaptárral méhészkednek, több módosított változata is van pl. 15 keretes, vagy közép boconádi, a 80-as években elterjedő rakodó kaptárak miatt csökkent csak a számuk.

Híres reformjának pontjai közé tartoztak: erős családok rajzási hajlam nélkül, sok méz kevés munkával, természetes rajzás lecsökkentése, jól petéző anyák kihasználása, mindenféle keretes kaptárban alkalmazni lehessen, anyátlan családok csak egy anya nevelésére törekedjenek. Ezután kezdtek átállni a méhészek a kisméretű keretes kaptárakról a nagy méretűre.

Előnye volt, hogy bőven van hely mind a fiasításnak mind a méznek, biztonságos a telelés, egész évben nagy családok tarthatók benne, ezáltal télen is népes a család, tavasszal kevés beavatkozást igényel, gyorsan fejlődik, kezdő méhész itt tesz legkevesebb kárt a méhekben. Ez a fekvőkaptár egyben vándorkaptár is, mivel könnyen szállítható és akáckor kiváló a kihasználása.  

Boczonádi Szabó Imre


nagy Boczonádi fekvőkaptár



Forrás: wikipedia, wikimedia, magyarmezogazdasag.hu