A Római Klub egy olyan nem üzleti csoport, mely célja „a közös gondviselés és felelősség az emberiség jövőjéért.” Különböző nemzetközi politikai kérdésekkel kapcsolatos eszmecseréket folytatnak, tudományos munkákat, jelentéseket adnak ki. A csoport tagjai Nobel-díjas tudósok, neves közéleti személyiségek, globális piaci szereplők képviselői. A kiadott munkáikra, jelentéseikre nemcsak odafigyelnek, hanem hivatkoznak is rájuk mint mérvadó, kiinduló előrejelzés, irányvonal.  Épp emiatt veszélyes az olyan kijelentésük, mint az 1991-es The first global revolution című kötetükben megjelent: „Kutatva egy új ellenséget, amely egyesít minket, úgy találtuk, hogy a környezetszennyeződés, a globális felmelegedés, az édesvízhiány, és az éhínség megfelelne erre a célra... Mindezeket a veszélyeket az emberi beavatkozás okozza... Vagyis az igazi ellenség, maga az emberiség."

Az tény, hogy az elmúlt évtizedek súlyos környezeti károkat okoztak, és egyre nehezebb a kihívásokkal szembenézni. A talajvédelem, édesvízkészlet védelme, vagy a levegőminőség javítása és a hulladékkérdés megoldása egyre égetőbb lenne. Mi a valódi probléma? Az, hogy ugyanazok jelentkeznek a megoldással, mint akik a problémákat okozták, ugyanazok a globális óriásvállalatok és a hozzájuk köthető egyéb szervezetek kapnak ma ezermilliárdos támogatásokat, akik előidézték a környezetünk teljes tönkretételét. A felépített globális kamatos kamatra épülő kapitalista rendszer kiszivattyúzza a pénzeket, erőforrásokat offshore országokba, rejtett struktúrákba és emiatt egyre kevesebb jut az egyre égetőbb problémák kezelésére. Az a nyugatias modernitás, mint létszerveződési modell okozza az egyre nagyobb gondokat, melyet a szakértők, a kutatók, tudósok, globális vezetők természetesnek, teljesen elfogadottnak, normalitásnak tartanak, így esély sincs arra, hogy ebből a helyzetből kijussunk, mert ezen a létszervezési modellen belül látják csak a mozgásteret, fel sem vetik, hogy esetleg ezen kellene változtatni.

Egy egyszerű példával élve: az intenzív mezőgazdaság támogatása egyre erőteljesebb, egyre több globális mezőgazdasági vállalat jelenik meg és veszi át a termelést, feldolgozást a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban, melyeket hatalmas pénzügyi összegekkel támogatnak szemben a kistermelőkkel. De mi a baj ezzel? Az, hogy az intenzív mezőgazdálkodás következménye a talajok kimerülése, mely folyamat során a talaj humusztartalma lecsökken és a szén megkötése helyett szén kidobódás történik a levegőbe. Vagyis ahelyett hogy szenet kötne meg a talaj, ahelyett szén kerül a levegőbe, mely oxigénnel kapcsolódva szén-dioxidot eredményez, így növekszik a légkörbe juttatott szén-dioxid mennyiség. Mi lenne a megoldás? Abbahagyni a műtrágya használatát, gyomírtók, vegyszerek használatát és ehelyett komposztálni, humuszt gyártani és visszajuttatni a talajba, hogy az aktív talajélet visszatérjen a földekre. Ma erről senki nem beszél globálisan.

Másik példa a szállítás. A nyugatias létszerveződés megnyilvánulása a globalizmus, mely azt sugallja, hogy minden jó ami globális, hiszen egyes helyeken, ahol ez előnyös hatalmas mennyiségben lehet legyártani termékeket, melyet csak el kell szállítani és máris fogyaszthatjuk. De milyen áron történik a szállítás? Egy-egy konténerszállító hajó 400 000 autónyi üzemanyagot éget el, a repülőgépek óriási mennyiségű kerozint, a kamionok százezrei szintén nagy mennyiségű üzemanyagot fogyasztanak és juttatnak a légkörbe szennyező anyagokat. Tehát miért ez lenne a megoldás? A globális kapitalizmuson belüli folyamatokat alkalmazva lehet csak eredményeket felmutatni, pont ezek a folyamatok okozták az eddigi környezeti károkat.

A zöld politikáról kiderült, hogy támogatói a kezdetektől a globális piaci szereplők, a globalizmus irányítói, fenntartói. Ez a zöld politika teret nyert és ma már mindent ezen keresztül láttatnak, csak olyan projektek indulhatnak, olyan elképzelések az elfogadottak, melyek megfelelnek a zöld politikának.

Az elmúlt években, évtizedekben a zöld politika újabb elképzelései az alternatív energiaforrások bevezetése volt: napelemek, szélerőművek, biomassza erőmű.

Harmadik példa a biomassza erőmű. Ezek az erőművek úgy működnek, hogy összegyűjtik a bioanyagot: szalma, ágak, növényi szárak stb. és az erőműben vagy elégetik, vagy erjesztik és az erjesztés során hő képződik. Egy baj van ezzel: a biomasszát nem fűtésre kellene használni, hanem visszajuttatni a talajba, mert pontosan onnan hiányzik. Elvesszük azt amit vissza kellene juttatni a földekre. Komposztáló üzemek, telepek sokaságának kellene működnie, ahol komposztot készítenek, melyet az egyre romló talajokba juttatnak, hogy a talaj humusztartalma megnövekedjen. Ezzel a vízáteresztő képessége is megváltozik a talajnak, esőben mint a szivacs magában tartja a vizet, száraz időszakban ez a víz a talajban marad, nincs belvíz esőzések idején, nincs száraz, repedezett talaj szárazság idején. Mégis nem nagyon hallunk ezekről a globális szereplőktől.

A szélerőművek, naperőművek problémája a következő: az elemek legyártásához óriási energiamennyiségre van szükség, több energiába kerül legyártani mint amennyit termelnek, ezt az energiát többségében hőerőművek állítják elő, melyek szénnel működnek. A lejárati idejük után pedig veszélyes hulladéknak minősülnek. A szélturbinák lapátjait, melyek üvegszálból készülnek, felvágják és a széltelepek melletti területeken lefektetik és földdel betemetik. A napkollektorokat pedig még tárolni sem tudják, mivel nincs megfelelő tároló- és feldolgozóhely, ahol újrahasznosítanák, vagy semlegesítenék. Vagyis legyártjuk az újabb problémákat, melyek 20-30 év múlva jelentkeznek. Ráadásul szélcsendben vagy felhős időben nem működnek. Miért baj ez? Németország naponta megtapasztalja, mivel nincs stabil áramtermelés, van, hogy energiahiány lép fel, máskor energiatöbblet. Energiahiány esetén a szénerőműveket működtetik, vagy külföldről vesznek áramot, energiatöbblet esetén Csehországra és más szomszédokra tolják át az áramtöbbletet, hogy a saját hálózatuk nehogy tönkre menjen túlterhelés miatt. A stabil áram fenntartásához pedig földgázüzemű erőműveket működtetnek, melyek szén-dioxid kibocsátása 40-szerese az atomerőművekének.

Az alternatív energiaforrások nagy hibája, hogy instabillá válik az áramtermelés, csak ezekre nem lehet, nem szabad támaszkodni, mégis minden országban ezt erőltetik minden áron. Miért? Mert óriási pénzekbe kerül kiépíteni ilyen rendszereket, vagyis valakiknek ezekből hatalmas profitja származik. Nem jelenti azt, hogy ne lehetne ilyen energiaforrásokat becsatlakoztatni a rendszerbe, de mértékkel, megfontoltan. A legfontosabb ugyanis a stabil ellátóhálózat, a nagy áramingadozások tönkre tehetik a hálózatot. Az biztos, hogy előbb utóbb megoldásokat kell találni a kőolaj és földgáz vagy a szén helyett, akár más alternatív források megtalálásával, vagy a meglévők tökéletesebbé tételével, az elmúlt években erre számtalan példát láthattunk már.

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/Romai_Klub