Amikor kialakult az élet a Földön, először apró egysejtűek jelentek meg, melyek egyre bonyolultabb szerkezetűekké váltak, és idővel összekapcsolódtak, hogy több funkciót is képesek legyenek ellátni. Így jöttek létre a baktériumok, ostorosok, amőbák, papucsállatkák és a többi mikroszkopikus életforma. Ezek az apró lények aztán minden egyes életforma alkotóelemei lettek, vagy elengedhetetlen szereplői. Gondoljunk csak az emberre, az emésztőrendszerünk, más szerveink és a bőrünk tele van ilyen apró életformákkal, mint baktériumok, vírusok, gombák. Ezek a megfelelő környezetben szaporodnak, nem megfelelő környezetben visszaszorulnak, és folyton alakítják életünket, részt vesznek az emésztésben, védelmi rendszerben, még érzelmeinket, hangulatunkat is befolyásolják.

Ezek az infuzóriumok és baktériumok a méhek életében is fontos szerepet játszanak. Egyesek a méhekben élnek, másokra külső forrásból van szükség. Amikor a méhek méhkenyeret készítenek virágporból, akkor a vízből szívják fel azokat az infuzóriumokat, melyek a fermentálásban segítenek. A baktériumok pedig a mézkészítésben játszanak elengedhetetlen szerepet.

Hogyan működik az élet a talajban? A talajban mikróbák élnek, mindenféle baktériumok, gombák, egysejtűek, ezek lebontják a szerves anyagokat, illetve feldolgozzák, egyszerűsítik a szerkezetét, és a talajéletet biztosítják a többi talajlakó élőlényekkel, mint pl. a földigiliszta, vakond, különféle rovarok. Amikor egy növény megnő, akkor magában tartalmazza a talajból nyert ásványi anyagokat, vitaminokat, makrotápanyagokat, cellulózt stb. Amikor ez a növény elszárad, akkor a talajban élő lények visszabontják ezt a megfelelő formára és a talajba visszatér ez a korábban kikerült tápanyag, plusz olyan összetevők, melyeket a fotoszintetizálás során épített fel a növény. Pl. a cellulóz nehezen emészthető, és hasznosítható újra, ezért a cellulóz lebontó baktériumok elvégzik ezt a feladatot, és a talajba bekerült növény már hasznosulni tud mint humusz és tápanyag más növények számára.

Ez a körforgás addig működött amíg az intenzív mezőgazdálkodás kora beköszöntött. Ekkor ugyanis a következő változás történt: az egyre precízebb és érzékenyebb gépek megkövetelték azt, hogy az adott területen ne legyenek gyomnövények, amelyek tönkretennék a kombájnokat, arató és betakarítógépeket, és így könnyebbé és egyszerűbbé vált a tárolás és feldolgozás is, hiszen nem kerültek a terménybe gyomnövények magjai. Ehhez azonban gyomírtókat kellett használni. A gyomírtó megakadályozta azt, amit az addigi természetes körforgás része volt: a növény benne a tápanyagokkal már nem került vissza a talajba. Ráadásul mivel nem volt aljnövényzet, a földek elkezdtek kiszáradni, szikesedni. Ez az aljnövényzet tartotta meg a nedvességet és juttatta vissza a talajba, ez megszűnt. Vizsgálatok készültek arról, milyen a hőmérséklet a kukoricatábla közepén nyáron: a mérések szerint 60 Celsius fok, nem hiszem hogy van aki ezt normálisnak tartaná.

Megváltozott a talajművelés is. Mi a különbség a mai szántás és a régi típusú állatokkal való szántás között? Ezt nagyon fontos megérteni, mert ez a kiindulópontja mindennek. Ehhez előbb meg kell vizsgálni a talaj összetételét. Mint már említettem a talajban rengeteg mikroorganizmus él, melyek egy része aerob vagyis a levegős, oxigénben gazdag egy része anaerob levegő nélküli, oxigénszegény környezetet kedvel és nem szereti a másik környezetet. A talaj legfelső rétege aerob környezetű, az alsóbb régete anaerob.



A régi szántás során mivel állatokkal végezték így csak sekélyen lehetett szántani, csak a felső, aerob környezetű réteget szántották fel, de ezt is csak azért, mert a talaj felszínén rengeteg szármaradvány és növény volt. Ezt szántották be, hogy a talajba visszakerülve elbomoljon és újra termőréteg keletkezzen.


Csak a legfelső réteget szántották fel, így az aerob környezetet szerető baktériumok, gombák, mikroorganizmusok ugyanott maradtak


Az új gépek mélyszántással óriási károkat okoztak és okoznak. Ugyanis az alsó anaerob környezetet megforgatják a felső aerob környezettel, azaz az oxigénben szegény réteg kerül felülre, az oxigénben gazdag alulra. Ekkor azt hinnénk, hogy ezzel jót teszünk, hiszen így ez a réteg is oxigénben gazdaggá válhatnak. De nem így van. Ugyanis nem veszi figyelembe azt, hogy itt a talajlakó mikroorganizmusok életkörnyezete változik meg. A oxigént kedvelő mikroorganizmusok kerülnek alulra az oxigénben szegény környezetbe és így elpusztulnak, visszaszorulnak. Míg az oxigénben szegény környezetben élő mikroorganizmusok kerülnek felülre az oxigénben gazdag környezetbe és ezek emiatt pusztulnak el. Vagyis a talajélet szépen lassan megsemmisül. 

Ezen kívül egy rendkívül fontos folyamat is lejátszódik. A termőtalajból szénatomok szabadulnak fel és távoznak a környezetbe. Ezek aztán oxigénnel összekapcsolódva szén-dioxidot alkotnak. Ez a talajból kiszökő óriási mennyiségű szén hozzájárul a szén-dioxid szint növekedéséhez. A humuszos talaj viszont szénatomokat köt meg, vagyis ahelyett hogy távozna a szén, ehelyett megköti, elnyeli, és csökken a szén-dioxid szint.


A mélyszántással megfordítják a két környezetet, az aerob kerül alulra, az anaerob felülre. Így azok a miroorganizmusok is eltűnnek, vagy visszaszorulnak, amelyek a saját környezetüket szerették, mivel már alkalmatlanná válik számukra az új kialakított környezet


A talaj felső rétege tehát oxigénben gazdagnak kell legyen, amely tele van mikroorganizmusokkal és talajlakó élőlényekkel. Azonban a nagy, nehéz gépek a folyamatos „műveléssel” tömörítik a talajt. Azért tettem idézőjelbe a művelést, mert ez nem művelés, hanem tönkretétel. Ez a tömörödés gátolja az oxigén áramlását, és gátolja az életet.

Emellett további helytelen lépések történtek. A szántóföldek, rétek mentén a bokrokat, fákat kivágták, az aljnövényzet eltűnt, ez megakadályozta az eróziót, valamint folyamatosan biztosította a szerves anyagokat, lehulló levelek, ágak formájában, odacsábította az állatokat, melyek oda ürítkeztek stb. Mivel a talaj folyamatosan kiszáradt, szikesedett és eltűntek a bokrok, fák, magas füvek, a szél egyszerűen elhordta a felső termőrétegeket. Így a termőterület egy része úgy néz ma ki, mint egy félsivatag, nagy szemcsékkel, mely terméketlen, alig termő, vagy tömörödött, sárszerű, agyagos, mely szintén alig termő. Miért vágták ki a bokrokat, fákat? Hogy egybefüggő szántókat lehessen létrehozni és a nagy gépeknek ne kelljen sokat kerülgetni, forgolódni.

A vízmegtartási képessége a talajnak rendkívül fontos tulajdonsága. A növényeknek ugyanis vízre van szüksége. A növények gyökereinek érintkeznie kell a vízzel a megfelelő növekedés érdekében. Mivel sikerült tönkretenni a talajokat, így két dolog történik heves esőzés után:

  1.  vagy áll a víz napokig a tömörödött, agyagos, nehéz talajon, ami káros a növényeknek (belvíz)
  2. vagy az erodált, homosok, szemcsés talajon egész egyszerűen átfolyik a víz és nem jut a növény gyökere hozzá, mivel az alsóbb rétegekben gyűlik össze.

Ezt láthatjuk minden tavasszal, ősszel, heves esőzések után: vagy áll a víz, vagy egy nap után már száraz. És azt mondjuk nem esett elég eső, vagy azt hogy túl sok esett. Nem igaz, egyszerűen rosszul művelik a termőföldet. A hozzá nem értés következménye mindez. Ugyanis ez a talaj már nem rendelkezik humuszréteggel, amely képes megkötni szinte bármennyi esővizet, ha hetekig nem esik az eső, a humuszos talaj  akkor is tartja a nedvességet, melyhez hozzájutnak a növények, ha pedig heves esőzések vannak, akkor mint egy szivacs magába szívja és megtartja ezt a vizet.

A szántás és egyéb talajművelés következménye a víz folyamatos elpárolgása, mivel takaratlanul marad a talaj felső rétege. A már amúgy is lassan kiszáradó talaj még több vizet veszít. 

Eljutottunk a műtrágya kérdéséhez. Sikerült a talajt annyira tönkretenni, hogy nincs szerves anyag, amely a tápanyagokat visszajuttatná, így nincs más megoldás mint a műtrágya használata, mely általában foszfort, káliumot és nitrogént tartalmaz. Azonban ezt csak a növény szívja fel, tehát a talajba továbbra sincs visszatöltve a tápanyag, valamint a műtrágya egyik káros tulajdonsága, hogy humuszt bontó, vagyis még inkább tönkreteszi a termőtalajt. 

Ami sajnálatos, hogy a műtrágyákat már akkor használni kezdték, mikor még a talaj jó minőségű volt, tele volt szerves tartalommal, ami mára szinte teljesen eltűnt. Felmerül a kérdés: senki sem gondolkozott el azon, hogy ezek a rendkívül káros változások vajon minek köszönhetőek? Nem lehetséges, hogy az alkalmazott technológiák következménye mindez? A helytelen talajművelés, a műtrágyázás, a gyomírtózás következményei?

Így jutunk el a növények tápértékéhez és mikroelemek és vitamintartalmához. Mivel a talajban egyre kevesebb a tápanyag azáltal, hogy folyton csak kiveszünk belőle, de nem juttatunk vissza, így az ebben a talajban növekvő növények termése is egyre kevesebb tápértékkel bír. Erről írtam korábban. Az eredmények elszomorítóak. Legyen annyi elég, hogy ma minőségileg éhezünk, hiába eszünk, nincs tápanyagtartalma és vitamintartalma, emiatt mesterséges hozzávalókkal, vagy nem megfelelő hozzávalókkal pótolják ezt a hiányt. Emellett folyamatosan szükségünk van vitaminok és ásványi anyagok, nyomelemek szedésére, amelyek egy része szintén mesterséges. Az ember egészségi állapota pedig folyamatosan romlik, egyre több az allergiás, és az ételallergiában, ételintoleranciában szenvedők száma.

Mi a megoldás? Azonnal abba kell hagyni a mélyszántást, legfeljebb csak sekélyszántást szabad végezni úgy, hogy vizsgálat alapján ki kell deríteni hány cm mélységig tart az aerob környezet és benne a talajélet. De ha lehetséges, akkor ezt is abba kell hagyni.

Minden egyes régióban legalább egy komposztáló üzemet létre kellene hozni, hogy az összegyűjtött helyi szerves növényi anyagokból és állati trágyából komposzt készüljön. Ezt aztán vissza kellene juttatni a termőföldekre minimális terhelés mellett. 

A talajmunkálatokat tehát minimalizálni kell, csak könnyebb gépekkel szabad dolgozni, hogy a talajréteg ne tömörödjön, be kell fejezni a szántást, és mindenféle talajművelési folyamatot. A legfelső rétegre pedig folyamatosan szerves komposztot kell kijuttatni, de csakis kész komposztot, illetve mulcsréteget. Ez kertek esetében is erősen ajánlott, ha visszanyeri a talaj a tápanyagtartalmát, akkor a benne termesztett zöldségek sokkal táplálóbbak és egészségesebbek lesznek, valamint sokkal ellenállóbbak a betegségekkel szemben. 

A mucsozás lényege, hogy olyan környezetet teremtünk, mint az erdőben, ahol az erdei talaj keletkezik. Az erdőben ősszel lehullanak a levelek és befedik a talajt, ez a következő éven termőréteggé alakul és ezt ismét befedi a következő évi lehulló lomb. Ezt kell létrehoznunk. Fedjük be a termőföldet mulcsréteggel, száraz és zöld növényréteggel, hogy a szén és nitrogén aránya megfelelő legyen. Hogyan? Pl. zöldítéssel. A mulcsréteg lefedi a talajt, nem engedi kiszáradni, nem engedi a gyomosodást, egyúttal tápanyagot biztosít és növeli a talajban a természetes szén és nitrogén mennyiségét. A többi folyamatot a talajlakó szereplők elvégzik és új termő talajréteget hoznak létre. Ha nem tesszük ezt meg, 50 éven belül Európában teljesen eltűnik a termőtalaj. Ha nincs termőtalaj, akkor növénytermesztés sem lesz. Ennek következményeit nem nehéz elképzelni.


Ha folyamatosan kész komposztot hordunk fel a termőtalaj felszínére, és lágyszárú növényekkel mulcsozunk, folyamatosan pótoljuk a szerves anyagokat, az a talajréteg jól szellőző lesz. A földigiliszták ugyanis függőleges járatokat fúrnak a talajban amely járatokon szellőzik a talaj, és ezek a járatok fala levélmaradványokkal, szerves anyagokkal lesz bevonva. Ez magához csábítja a gombákat, melyek elszaporodnak. Ezek a gombák aztán gazdagítják a talajéletet a többi élőlénnyel (giliszta, vakond, bogarak, baktériumok), és folyamatosan megújul a termőtalaj, új rétegek keletkeznek, ehhez azonban idő kell



Emellett azonnal abba kell hagyni a műtrágyázást és a gyomírtózást. A gyomírtók rendkívül sok betegségért felelősek.

forrás: Gyulai Iván ökológus előadásai